Theo Hutchcraft és Adam Anderson bemutatkozó albumának sikere nem csak a 2011-es Sziget fellépői közé repítette a fiúkat, de – többek közt – a Fonogram Legjobb Nemzetközi Album díját is meghozta nekik. A Happiness idei újrakiadása annyi extrát kapott, hogy azoknak is érdemes lehet újra beszerezni a korongot, akik már birtokolják a 2010-es változatot.
Ritka, hogy egy vadonatúj zenekar első albumán világsztár vendégeskedjen. Ritka, de nem lehetetlen. Theo Hutchcraft és Adam Anderson Devotion című dalukhoz képzelték el Kylie Minogue énekhangját, s az ausztrál pophercegnő első hívásra igent mondott. A 2009-ben alakult Hurts bemutatkozó lemezének kitűnő reklámot jelenthetett volna egy ilyen együttműködés, ám a fiúk még csak fel sem tüntették a sztárvendég nevét a CD-borítón, mi több, az adott dalhoz közös klipet, de még kislemezt sem terveztek! Egész más szerzeményekkel szerették volna megalapozni a jövőjüket, s végül a 11+1 dalos korong tartalmának feléhez készült maxi, illetve videó. Az album végül 2010 egyik legnagyobb meglepetése lett, világszerte 800 ezer példányban talált gazdára, díjak és fellépési lehetőségek sorát hozva a párosnak. Nem csoda, hogy egy ilyen siker után újra kiadták a korongot, ezúttal luxuskiadásban.
A cikk még nem ért véget, olvasd el a Music.hu összeállítását ide kattintva!
Forrás: Music.hu

